Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#M43-as építkezés

MTI Gazdaság

Elkaszálták az M43-as folytatásának mérnöki tenderét

Miután egy műszaki ellenőr alkalmasságát nem igazolta hitelt érdemlően a nyertes ajánlattevő, a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) megsemmisítette a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. által az M43 autópálya folytatásának mérnöki feladataira kiírt nyílt közbeszerzést lezáró döntést - a KDB szerdai döntése csütörtökön jelent meg a Közbeszerzési Hatóság honlapján.

MTI Gazdaság

Tizenöt nap haladékot kapott a Szeviép Zrt.

Tizenöt nap haladékot kapott az április 29-e óta csődvédelem alatt álló Szeviép Zrt. arra, hogy megegyezzen két biztosított követeléssel rendelkező pénzintézettel – közölte Baranyi Sándor, a cég igazgatósági elnöke pénteken.

hvg.hu Gazdaság

Csúszik az M43-as autópálya első szakaszának átadása

Módosul az M43-as autópálya első, a régi 5-öst a 47-es úttal összekötő szakaszának átadási határideje. A kivitelezőnek az eredetileg tervezett 2009. november 30-i határidő helyett 2010. március 31-re kell elkészülnie a 6,7 kilométeres autópálya szakasszal – közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.

hvg.hu Autó

Jól halad az új Tisza-híd építése

Az üzemtervnek megfelelően halad az M43-as autópálya új Tisza-hídjának építése; az út első, az 5-ös és a 47-es út közötti szakaszának kivitelezése azonban csúszik - közölte Galuska János, a Nemezti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. gyorsforgalmi utak kivitelezésért felelős igazgatója pénteken Szegeden.

Tízezres tömeg tüntetett Robert Fico ellen Pozsonyban

Tízezres tömeg tüntetett Robert Fico ellen Pozsonyban

A Wizz Air nevével terjed egy veszélyes csalás – ha ilyen levelet kapott, törölje azonnal

A Wizz Air nevével terjed egy veszélyes csalás – ha ilyen levelet kapott, törölje azonnal

Rosszabb a kedve esténként, főleg vasárnap? Nincs egyedül

Rosszabb a kedve esténként, főleg vasárnap? Nincs egyedül

Máris találtak egy hatalmas biztonsági rést a DeepSeek rendszerében

Máris találtak egy hatalmas biztonsági rést a DeepSeek rendszerében

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy Coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy Coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

Bukóba viszi az amerikai tőzsdéket Trump vámháborús árnyékboksza, szakadt a Tesla árfolyama is

Bukóba viszi az amerikai tőzsdéket Trump vámháborús árnyékboksza, szakadt a Tesla árfolyama is

Stiglitz: Nem jön ki Trump költségvetési matekja!

Stiglitz: Nem jön ki Trump költségvetési matekja!

3,6 millió álhír egy év alatt: annyi valótlanságot terjeszt az orosz propagandahálózat, hogy már a ChatGPT is visszamondja őket

3,6 millió álhír egy év alatt: annyi valótlanságot terjeszt az orosz propagandahálózat, hogy már a ChatGPT is visszamondja őket

Tízmilliós sérelemdíjat fizetett egy férfi egy nőnek, akit félholtra vert Szeged belvárosában

Tízmilliós sérelemdíjat fizetett egy férfi egy nőnek, akit félholtra vert Szeged belvárosában

A címlapról ajánljuk